Első

Nem fájt. Sőt, a sok gond után megnyugtatóan hatott rám, megkönnyebbülést hozott. Mondanám, hogy mi ez a dolog. Hogy esetleg a halál. De nem vagyok benne biztos. Nem, ahhoz ez az egész túl békés. Vagy pont ez lenne az egésznek a lényege? A béke és a megnyugvás? Akkor lehet, meghaltam. De most mi fog jönni? Nem történik semmi. Örökké így maradok? Olyan érzés, mintha lebegnék, mégsem érzem a testrészeimet. Pedig látom őket. Mintha súlytalan lennék. Nagyon furcsa. Hirtelen egy hosszú út jelent meg előttem. Mi a fene? Nem erről szoktak beszélni. Ilyenkor nem valami másnak kéne megjelennie? A mennynek, egy rétnek, akár egy varázsbarlangnak. De nem egy egyszerű útnak. Vagy de? Lehet, hogy meg sem haltam? Lehet, hogy csak álmodtam? Lehetséges. Mindenesetre, itt nincs senki az égvilágon. Elvileg ez egy út, még sincs egyetlen autó sem itt, de még csak a környéken sem. De valami van itt az autók helyett. Csönd. A fülsüketítő csönd, amely bekebelezi az egész helyet. Elkezdtem sétálni az úton. Fogalmam sincs, miért abba az irányba tartok, de valahogy érzem, nekem oda kell mennem.

Már több mint fél órája sétálok az úton. Pontosabban az út közepén, mert még mindig egy árva autó sem haladt el itt. Hol lehet a vége? Lehet, hogy az egész út egy nagy kör, én pedig a végtelenségig is sétálhatnák itt? Nem. Megláttam az út végét! Kissé messze van, homályosan, de látom hogy vége van az útnak. De mi lehet ott a végén? Azt már nem tudom kivenni. Még sétáltam egy kicsit és már látom. Egy..egy épület. Vagy valami ahhoz hasonló. Hatalmas és gömb alakú. Üvegből van az egész, meg persze néhány helyen fémből, de mindenhol óriási ablakai vannak, alig van hely, ahova ne lehetne belátni, így olyan mint egy hatalmas üveggolyó. Csak állok ez előtt az épület előtt és nem tudom, mi tévő legyek. Menjek be? Mégis miért, szerintem be sem engednek oda. De miért jöttem én ide? Ez a nagy kérdés. Ahogy benézek az ablakokon egy csomó embert látok, fel-alá sétálni. persze nem szó szerint csak sétálnak ide-oda. De én csak ennyit látok a tevékenységükből.

Hirtelen egy erős kar fogta meg a csuklómat, éreztem hogy erős volt, mégis gyengéd. Nem láttam, hogy mi történik, csak azt vettem észre, hogy bent vagyok az épületben. Magával húzott fel a lépcsőn, át a folyosókon. Nem láttam, hogy ki az, hogy hogyan nézhet ki. Csak a szőke hajkoronát lehetett látni az egész fiúból. Megálltunk. Miért álltunk meg? de hát nincs itt semmi, még egy ajtó sem. Hirtelen felém fordult. Még sosem láttam ilyen gyönyörű szemeket. Ahogy rikít, az valami elképesztő. Gyönyörű, élénk zöld szemei voltak. Nem is tudtam máshova nézni, teljesen megbabonázott.

- Hahó! Figyelsz te rám egyáltalán? - lengette meg a szemeim előtt a kezét, mire kissé feleszméltem a bambulásból

- P-persze..

- Szóval, ez itt az Archlea. - mutatott hatalmas kört a kezeivel, ezzel mutatva, hogy az épületre célzott - Hogy is mondjam.. Ez itt egy olyan hely, ami úgymond visszavett téged a haláltól.. Tudod, mindig mondják, hogy egyből a mennyországba jutsz meg ilyenek..Hát ez csak egy illúzió. Vagyis nem teljesen. Nagyon ritka, hogy valaki már legelőször odakerüljön. Először is akik önmagukkal végeztek, azok már eleve nem juthatnak oda be, hisz - még ha csak maguktól is - elvettek egy olyan dolgot, amit más ajándékozott neki, valaki meghalt azért, hogy ő élhessen. de inkább nem traktállak ezzel, ezt számodra még túl bonyolult lenne felfogni.. A lényeg, hogy bekerültél ide. És ide csak azok kerülnek, akik vagy öngyilkosok lettek, vagy előbb vette el őket a Sors, mint kellett volna. Ezeknek embereknek mi adunk egy lehetőséget. Mindenki esetében más ez a lehetőség. Van akinek csak felajánljuk, hogy elintézheti még, amit muszáj a Földön, de van akinek akár egy egész életet adunk. Én sajnos nem tudom megmondani, neked mit szán Ő, de remélem élni fogsz a lehetőséggel. - magyarázta, én pedig próbáltam odafigyelni rá, de.. Azok a gyönyörű szemei..teljesen elvették az eszemet. Nem igazán tudtam felfogni amit mond, de azért néha bólogattam - Érted? - nézett a szemeimbe

- I-igen..Igen.

- Reménytelen, hogy el tudjam magyarázni, úgy hogy meg is értsd.. Mindegy, odabent úgyis elmondják ezeket mind újra, de fel akartalak készíteni a tényekre. Nehogy túl hirtelen érjen. Gyere. - húzott magával egészen a folyosó végéig, és miközben sétált, nekem háttal volt, így nem nyertem rálátást a szemeire. Hála az égnek, mert nagyon rossz érzés. El akarsz nézni onnan, de mégsem megy. Ráadásul valamit sugall a tekintete. Valami furcsát, amitől kiráz a hideg. Azt nem tudom, hogy jó vagy rossz értelemben, de kiráz tőle a hideg.

A fiú betolt engem egy szobába, majd egyedül hagyott.  Mikor megfordultam, egy hatalmas asztallal találtam szemben magam. Nem is asztal volt..csak valami ahhoz hasonló. És persze az asztal mögött egy személy is helyet foglalt.

- Szervusz!Nem kell megijedned, ez nem az a hely ahol félned kéne.

- Öhhmm..Oké.

-Nem köntörfalazok, kimondom egyensen.. Meghaltál. - kezdte és az utána elejtett szavait örökre magába szívta az emlékezetem.